Madárvédő                         
 

 

Galambbetegségek







A galambok, mint általában a madarak, az emberre valójában nem jelentenek egészségügyi veszélyt! Fertőzésveszély szempontjából az emberre legveszélyesebb A MÁSIK EMBER; ezt követően legközelebbi rokonaink, az emlősök; és csak a sor legvégén a madarak. (Minél távolabbi a rokonság, annál kevesebb a közös kórokozó.) Alig van olyan kór, amely madárról emberre képes átterjedni!
A ZOONÓZISOK (állatról emberre átvihető betegségek, ezekből száznál több van!) népes táborában egyetlenegy van, aminek a neve ORNITÓZIS, azaz: olyan (eleve) madárbetegség, amely emberre is átterjedhet. Többnyire foglalkozási betegségként szokták elkapni (pl. madárkereskedésben dolgozók, liba-, kacsatömő asszonyok) extrém szennyezett, istállószerű környezetben, ha a levegőben szálló ürülékport belélegzik. Antibiotikummal gyógyítható! A védekezés módja egyszerű: nedves takarítás vagy takarítás közben szájmaszk használata; étkezés előtt alapos kézmosás. – A szalmonellózis, esetleg a kólifertőzés érdemel még említést, amit persze nemcsak madártól lehet elkapni, sőt leggyakrabban egyik emberről a másikra tejed. A védekezés itt is az alapvető higiéniai szabályok betartása (az élelmiszerek alapos megmosása ill. hőkezelése, étkezés előtti kézmosás). - Egyesek a madár-gümőkórtól is félnek. Ez NEM TBC! A tuberkulózis (TBC) nevű humán betegség kórokozója a Mycobacterium tuberculosis, a madár- v. baromfi-gümőkór okozója pedig a Mycobacterium avium. Ez utóbbi főleg a madár májában, lépében, belében, ízületeiben képez gümőket. Csak kifejezetten immungyenge, főleg előrehaladott AIDS-es embert fertőzhet meg. (A Mycobacterium avium complex (MAC) egy olyan csoport, amely a M. avium és M. intracellulare fajokból áll, s ezek humán betegségjelek révén nem különböztethetők meg; ezért együtt tárgyalják, bár a M. avium a csirkéket "szereti", míg a M. intracellulare emlősöket, elsősorban a nyulakat meg kérődzőket!) - Ezzel a lehetséges BAKTÉRIUM-FERTŐZÉSEK sorát le is zárhatjuk.
Emberre veszélyes VÍRUSFERTŐZÉSEKET NEM TERJESZTENEK. A madárinfluenza-vírus sem terjed emberről emberre, madárról emberre is csak különleges körülmények között; a távol-keleti elhíresült fertőzések oka, hogy ott pl. kultikus okokból a madár nyers vérét vérleves formájában isszák. Egyébként ez a vírus száraz körülmények között órák alatt elpusztul! Így madarak közti terjesztőkként is elsősorban a vízimadarak jöhetnek számításba, a galambok nem! - Távoli vidékeken előforduló, szúnyogok, pláne moszkitók terjesztette vírusos megbetegedések (mint a nyugat-nílusi láz vagy a St. Louis-i vírus) csakis a vonuló madarak közvetítésével juthatnak el hozzánk, amellett a szúnyogok a vizeket kedvelik, a galambok szerepe ebben is kizárt.
Emberre veszélyes gombafertőzések: gyakorlatilag NINCS ILYEN. A kandidiázis és a kriptokokkózis kórokozója ún. opportunista kórokozó, vagyis csak csökkent immunitású emberben okoz betegséget, súlyosabb megbetegedést csak immunhiányos (AIDS-es) betegben okozhat. A hisztoplazmózis kórokozója nálunk gyakorlatilag nem fordul elő, főleg meleg éghajlatú folyóvölgyekben, denevér lakta barlangokban gyakori. A szennyezett földdel dolgozó, a spórákat belélegző emberek legtöbbjének semmilyen tünete nincs, a heveny hisztoplazmózisban megbetegedettek tünetei (láz, köhögés) is általában két hét alatt maguktól elmúlnak; rosszabbodó megbetegedés ugyancsak immunhiányos (pl. AIDS-es) betegnél fordul elő.
Emberre veszélyes külső és belső PARAZITÁKAT SEM TERJESZTENEK.  Ezek szinte kizárólag annyira fajspecifikusak, hogy legfeljebb rokon fajú állatokon képesek szaporodni. 
A galambokat tavasztól-őszig valóban nem szükséges etetni, ilyenkor a füves-fás területeken főleg fű- és gyommagvakat fogyasztva megtalálják az eleségüket; ha a városközpontban nem találnak elég élelmet, akkor kihúzódnak a külső zöldterületekre. Novembertől márciusig azonban csakúgy, mint a védett madarak, ők is rászorulnak az ember segítségére! Ennek a hiányában a hideg és az éhezés miatt legyengülnek, és főleg a fiatalok tömegesen betegszenek meg, pusztulnak el a legkülönbözőbb fertőző madárbetegségekben. Mint már említettem, az ember számára ugyan nem jelentenek veszélyt, más, velük érintkező madarak számára azonban egy beteg galambpopuláció feltétlenül veszélyt jelent! Az etetés kategorikus, évszaktól független tiltása ezért nemcsak kegyetlen, hanem észszerűtlen is!

 
     
  Köszönjük adományait, amivel segíti munkánkat!
Copyright 2014: Columba Országos Madárvédő Egyesület