Madárvédő                         
 

Énkép




     Az etológusok egyik kedvenc vizsgálati módszere, hogy tükröt tesznek a kísérleti állat elé és figyelik, hogyan viszonyul az állat a tükörképéhez, felismeri-e magát benne. Állításuk szerint ezzel azt vizsgálják, van-e az állatnak éntudata, énképe.
Gyöngyöcske, Picurka

A házikedvencként tartott papagájoknak talán a legkedvesebb játékszere a tükröcske. Vajon mit szeret, mit lát benne a madárka? Egyszerűen egy másik madarat, vagy felismeri benne sajátmagát? És ha nem ismeri fel: milyen következtetést vonhatunk le ebből?
A kérdésre nem egyszerű a válasz. Az emberi agyat már meglehetősen jól ismerik a tudósok, s tudják, hogy abban van egy, az arcfelismerésben kulcsszerepet játszó terület.
 

 

Ha ez az agyterület súlyosan sérül, az illető képtelen lesz felismerni még a saját meg a közvetlen hozzátartozói (felesége, gyermekei) arcát sem.
Többször is olvastam egy anekdotába illő ilyen esetről. A korábban balesetet szenvedett férfi elmesélte, hogy egy kongresszuson vett részt, ahol ki kellett mennie a mosdóba.
Útközben meglátott valakit, akinek illendően köszönt, hátha ismerős, de az illető nem köszönt vissza. Körülnézve észrevette, hogy egy tükröző fal mellett ment el, és sajátmagát látta a tükörben, de nem ismerte fel sajátmagát! Ez persze korántsem azt jelenti, hogy elvesztette volna az éntudatát! Az éntudat meg a tükörkép felismerése, az két különböző dolog.
Mint tudjuk, a csimpánzok képesek felismerni a tükörképüket,
minden oldalról szemügyre veszik, grimaszokat vágnak; ha foltot, festéket látnak a tükörképükön, igyekeznek azt az arcukról eltávolítani.Mármost először is, a madaraknak nincsenek mimikai izmai, képtelenek grimaszolni, ilyen viselkedést tehát nem figyelhetünk meg nálukMásodszor, hiába jelölném meg – mondjuk – kedves Dani papagájom arcát tintával, festékkel; nyilván észlelné a változást, de mivel a madarak (kéz vagy mellső láb híján) a saját fejüket nem képesek tisztogatni, tollászni (erre a madár a párját vagy a párjául, bizalmasául fogadott személyt „kéri meg”), meg sem kísérelné azt eltávolítani.Ha pedig bárhol a testén jelölném meg, ahhoz nem kell neki tükör, hogy lássa, hiszen a fejét 180 fokkal elforgatva a háta közepét is képes szemügyre venni.
 

 

 

 
  .
Dani a tükör előtt


 

 

A kis hullámos papagájok elsősorban játéknak tekintik a tükröt, ráncigálják, csicseregve, csattogva üdvözlik, puszilgatják a tükörképüket. Vagyis úgy viselkednek, mintha egy másik papagáj lenne a tükörben. De ez sem jelenti azt, hogy valóban egy másik papagájt feltételeznek ott! Kedves Szürike papagájom annyira játékos volt, hogy a falra vetülő árnyékával is ugyanezt játszotta, mintha egy másik kismadár lenne ott. Pedig nyilvánvalóan nem annyira ostoba, hogy az árnyékát másik madárnak nézze! Egyszerűen szerepjátékot játszik, mint akkor, ha egy fejéhez hasonló méretű, pöttyös gömböcskét, vagy egy kis keljfeljancsit „nevez ki” másik madárnak, és azt puszilgatja, annak cseveg.
(Az embergyerekek még nem is olyan régen az apuka
által fakanálból meg azon keresztbe kötözött ágdarabból készített bábuval játszottak: ringatták, öltöztették, beszéltek hozzá, mintha élőlény volna)Most ugyanezt művelik a sokkal tökéletesebb bolti babákkal, macikkal, ám a lényeg ugyanaz: képzeletükben megszemélyesítik az élettelen tárgyat, de persze ők is tudják, hogy az nem valódi kisbaba vagy kismackó.)Danika nevű nimfapapagájom gyakran kirepül hozzám, mikor az előszobatükör melletti telefont használom. (Így kis időre megszabadul a Manócska nevű másik, domináns hímtől.) Figyelmesen nézegeti magát a nagy tükörben, és elfütyörészi valamelyik kedvenc nótáját. Soha még úgy nem reagált, mintha egy másik valódi nimfafiút látna a tükörben! Vagyis nem próbálta elkergetni, a dominanciáját éreztetni, vagy ellenkezőleg, behódolni neki.
Én biztos vagyok benne, hogy tudja, sajátmagát látja. Hiszen az én tükörképemet is látja, kettőt lát belőlem, és afelől nem lehet kétség,hogy engem felismer.


 

 

 

 
   
Danival tükör előtt
Valószínűleg valami nagy varázslatnak tartja a tükröt. A kalitkákba aggatott kis tükröket rendszeresen leakasztja, mögéjük néz, bizonyára csodálkozik, hogy a varázslat a tükör mögött nem folytatódik, pedig a tükörben milyen igazinak látszik. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a kis papagájok is varázslatot feltételeznek a tükörben.
Hogy felismerik-e sajátmagukat, erre egyelőre nem tudok bizonyító erejű kísérletet kitalálni.

 

 

(Apropó varázslat.Ez a szemlélet az emberek egy részétől sem idegen!
A Hoffmann meséi c. fantasztikus dalmű meséjében Dapertutto, a varázsló az egyik szereplő árnyékát (s ezzel együtt a lelkét) rabolta el, majd Giulietta, a cinkosa Hoffmannak a tükörképét (ugyancsak a lelkét) lopja el. Akik nem ismerik a fizikát, azok könnyen elhiszik, hogy a tükörkép, sőt az árnyék varázslat műve, el is lehet varázsolni.) Gondoljuk végig, mi is valójában az énkép, az éntudat! Próbálom egyszerűen megfogalmazni: az énkép az egyed, az egyén és az őt körülvevő világ lényeges összefüggéseinek, viszonyainak az agyban történő tükröződése. (Nem kell hozzá semmiféle tükör!) A körülvevő világ fontos része a társak, a közösség, a csoport, amelyben él az egyén. Hogyan viszonyulnak hozzám a társak, hogyan kell nekem viszonyulnom hozzájuk. Ide tartoznak a kellemes vagy kellemetlen élmények, az érzelmek, amit a környezet dolgai és élőlényei iránt érzünk, az öröm, a ragaszkodás, a félelem, a fájdalom emlékképei, a képzeleti képek, az álomképek, a társakról alkotott képek – az egyénnek a világban elfoglalt helyéről alkotott képe. Mindezzel nemcsak mi, emberek, hanem minden fejlett aggyal bíró állat is rendelkezik! Ha az ember felsőbbrendűségének a dogmáját elvetjük, akkor bátran használhatjuk ezeket a fogalmakat az állati psziché leírására is.
(Döbbenetes dolgokat olvastam Csányi Vilmos könyvében: még az 1980-as években is voltak úgynevezett tudósok, akik tagadták, hogy az állatoknak, sőt az emberi újszülötteknek lehetnek érzelmeik, emlékeik, pl. hogy érezhetnek fájdalmat.



 
 
 
Vilike

Azt gondolták, hogy ha érzéstelenítés nélkül végeznek ezeken az alsóbbrendű lényeken műtétet, akkor az üvöltésük egyszerűen csak hangadás, de képtelenek a fájdalomérzést felfogni. Ha az úgynevezett tudósok így gondolkoztak, miért is csodálkozunk azon, hogy primitív emberek azt hiszik, az állatokat szabad kínozni, mérgezni, kínhalálra ítélni?...)
 

 

De maradjunk a madárkáknál. Bármelyik papagájtulajdonos igazolhatja, hogy a kedvencei ismerik a nevüket, reagálnak rá. (Persze nem úgy, mint egy kutya, mert ők vagy szót fogadnak, vagy nem.) Mi ez, ha nem éntudat? Ha a kis papagájaim, Vilike, Szürike, Katica a függöny tetejét rágják vagy a falat bontják, csak szigorúan elrikkantom a nevüket, máris megszeppenten néznek rám vagy odébb röppennek.Este személyes szólongatásra és rábeszélésre bemennek a kalitkájukba. Ha valamelyik nimfámat a nevén szólítom, az esetek többségében előjön, mintha mondaná: na, mit akarsz? Sőt, ők is nevet adtak nekem. A nimfák csak fütyörészni szoktak. Manócskáéknak egyszer elkezdtem tanítani a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdal dallamát. Hát nem volt tökéletes a siker… Az első taktusban a dallamot nem lefelé, hanem fölfelé vitték, szóval inkább úgy hangzott: „ku-ku-ri-kúú…” Jól van, beletörődtem.Aztán egyszer csak észrevettem, hogy ez a Kukurikú az én nevem lett. 
Ha hiányzom nekik, rá akarnak venni, hogy bemenjek a madárszobába, akkor az ajtó tetejére ülve fújják nekem, hogy Kukurikúú…Nem vitatom persze, hogy az egyes madárfajok, sőt egy-egy fajon belül még az egyes madáregyedek is jelentősen különböznek az értelmesség fokában. (Vagyis: minden egyes madár – személyiség.)
Bár az éntudat meglétét nem érinti, persze hogy értelmesebb az a lény, amelyik fel is ismeri, hogy magát látja a tükörben. Azért az sem lebecsülendő, ha mint Alex, Irene Pepperberg etológus jákópapagája, először látván tükröt, megkérdezte: „Ki ez?” A válasz: „Te vagy az, Alex.


 
 
 
 
Daniék a tükör elött


 

 


 
 
  Köszönjük adományait, amivel segíti munkánkat!
Copyright 2014: Columba Országos Madárvédő Egyesület