| |
Énkép
| |
Az etológusok egyik kedvenc vizsgálati módszere,
hogy tükröt tesznek a kísérleti állat elé és figyelik, hogyan
viszonyul az állat a tükörképéhez, felismeri-e magát benne.
Állításuk szerint ezzel azt vizsgálják, van-e az állatnak
éntudata, énképe.
 |
|
Gyöngyöcske, Picurka
|
A házikedvencként tartott papagájoknak talán a legkedvesebb
játékszere a tükröcske. Vajon mit szeret, mit lát benne
a madárka? Egyszerűen egy másik madarat, vagy felismeri
benne sajátmagát? És ha nem ismeri fel: milyen következtetést
vonhatunk le ebből?A
kérdésre nem egyszerű a válasz. Az emberi agyat már meglehetősen
jól ismerik a tudósok, s tudják, hogy abban van egy, az
arcfelismerésben kulcsszerepet játszó terület.
|
|
|
Ha ez az agyterület súlyosan sérül,
az illető képtelen lesz felismerni még a saját meg a közvetlen
hozzátartozói (felesége, gyermekei) arcát sem.
Többször is olvastam egy anekdotába illő ilyen esetről.
A korábban balesetet szenvedett férfi elmesélte, hogy egy
kongresszuson vett részt, ahol ki kellett mennie a mosdóba.
Útközben meglátott valakit, akinek
illendően köszönt, hátha ismerős, de az illető nem köszönt
vissza. Körülnézve észrevette, hogy egy tükröző fal mellett
ment el, és sajátmagát látta a tükörben, de nem ismerte
fel sajátmagát! Ez persze korántsem azt jelenti, hogy elvesztette
volna az éntudatát! Az éntudat meg a tükörkép felismerése,
az két különböző dolog.
Mint tudjuk, a csimpánzok képesek felismerni a tükörképüket,minden
oldalról szemügyre veszik, grimaszokat vágnak; ha foltot,
festéket látnak a tükörképükön, igyekeznek azt az arcukról
eltávolítani.Mármost először
is, a madaraknak nincsenek mimikai izmai, képtelenek grimaszolni,
ilyen viselkedést tehát nem figyelhetünk meg nálukMásodszor,
hiába jelölném meg – mondjuk – kedves Dani papagájom arcát
tintával, festékkel; nyilván észlelné a változást, de mivel
a madarak (kéz vagy mellső láb híján) a saját fejüket nem
képesek tisztogatni, tollászni (erre a madár a párját vagy
a párjául, bizalmasául fogadott személyt „kéri meg”), meg
sem kísérelné azt eltávolítani.Ha pedig bárhol a testén
jelölném meg, ahhoz nem kell neki tükör, hogy lássa, hiszen
a fejét 180 fokkal elforgatva a háta közepét is képes szemügyre
venni. |
|
|
| |
| |
.
 |
|
Dani a tükör előtt
|
|
|
|
A kis hullámos papagájok elsősorban
játéknak tekintik a tükröt, ráncigálják, csicseregve, csattogva
üdvözlik, puszilgatják a tükörképüket. Vagyis úgy viselkednek,
mintha egy másik papagáj lenne a tükörben. De ez sem jelenti
azt, hogy valóban egy másik papagájt feltételeznek ott!
Kedves Szürike papagájom annyira játékos volt, hogy a falra
vetülő árnyékával is ugyanezt játszotta, mintha egy másik
kismadár lenne ott. Pedig nyilvánvalóan nem annyira ostoba,
hogy az árnyékát másik madárnak nézze! Egyszerűen szerepjátékot
játszik, mint akkor, ha egy fejéhez hasonló méretű,
pöttyös gömböcskét, vagy egy kis keljfeljancsit „nevez ki”
másik madárnak, és azt puszilgatja, annak cseveg.
(Az
embergyerekek még nem is olyan régen az apuka
által fakanálból meg azon keresztbe kötözött ágdarabból
készített bábuval játszottak: ringatták, öltöztették, beszéltek
hozzá, mintha élőlény volna)Most ugyanezt művelik a sokkal
tökéletesebb bolti babákkal, macikkal, ám a lényeg ugyanaz:
képzeletükben megszemélyesítik az élettelen tárgyat,
de persze ők is tudják, hogy az nem valódi kisbaba vagy
kismackó.)Danika nevű nimfapapagájom gyakran kirepül hozzám,
mikor az előszobatükör melletti telefont használom. (Így
kis időre megszabadul a Manócska nevű másik, domináns hímtől.)
Figyelmesen nézegeti magát a nagy tükörben, és elfütyörészi
valamelyik kedvenc nótáját. Soha még úgy nem reagált, mintha
egy másik valódi nimfafiút látna a tükörben! Vagyis nem
próbálta elkergetni, a dominanciáját éreztetni, vagy ellenkezőleg,
behódolni neki.
Én biztos vagyok benne, hogy tudja, sajátmagát látja. Hiszen
az én tükörképemet is látja, kettőt lát belőlem, és afelől
nem lehet kétség,hogy engem felismer.
|
|
|
| |
| |
 |
|
Danival tükör előtt
|
Valószínűleg
valami nagy varázslatnak tartja a tükröt. A kalitkákba aggatott
kis tükröket rendszeresen leakasztja, mögéjük néz, bizonyára
csodálkozik, hogy a varázslat a tükör mögött nem folytatódik,
pedig a tükörben milyen igazinak látszik. Nagyon valószínűnek
tartom, hogy a kis papagájok is varázslatot feltételeznek
a tükörben.
Hogy
felismerik-e sajátmagukat, erre egyelőre nem tudok bizonyító
erejű kísérletet kitalálni.
|
|
|
(Apropó varázslat.Ez
a szemlélet az emberek egy részétől sem idegen!
A Hoffmann meséi c. fantasztikus dalmű meséjében Dapertutto,
a varázsló az egyik szereplő árnyékát (s ezzel együtt
a lelkét) rabolta el, majd Giulietta, a cinkosa Hoffmannak
a tükörképét (ugyancsak a lelkét) lopja el. Akik nem ismerik
a fizikát, azok könnyen elhiszik, hogy a tükörkép, sőt
az árnyék varázslat műve, el is lehet varázsolni.) Gondoljuk
végig, mi is valójában az énkép, az éntudat! Próbálom
egyszerűen megfogalmazni: az énkép az egyed, az egyén
és az őt körülvevő világ lényeges összefüggéseinek, viszonyainak
az agyban történő tükröződése. (Nem kell hozzá semmiféle
tükör!) A körülvevő világ fontos része a társak, a közösség,
a csoport, amelyben él az egyén. Hogyan viszonyulnak hozzám
a társak, hogyan kell nekem viszonyulnom hozzájuk. Ide
tartoznak a kellemes vagy kellemetlen élmények, az érzelmek,
amit a környezet dolgai és élőlényei iránt érzünk, az
öröm, a ragaszkodás, a félelem, a fájdalom emlékképei,
a képzeleti képek, az álomképek, a társakról alkotott
képek – az egyénnek a világban elfoglalt helyéről alkotott
képe. Mindezzel nemcsak mi, emberek, hanem minden fejlett
aggyal bíró állat is rendelkezik! Ha az ember felsőbbrendűségének
a dogmáját elvetjük, akkor bátran használhatjuk ezeket
a fogalmakat az állati psziché leírására is.
(Döbbenetes
dolgokat olvastam Csányi Vilmos könyvében: még az 1980-as
években is voltak úgynevezett tudósok, akik tagadták,
hogy az állatoknak, sőt az emberi újszülötteknek lehetnek
érzelmeik, emlékeik, pl. hogy érezhetnek fájdalmat.
|
|
|
| |
| |
 |
|
Vilike
|
Azt
gondolták, hogy ha érzéstelenítés nélkül végeznek ezeken
az alsóbbrendű lényeken műtétet, akkor az üvöltésük egyszerűen
csak hangadás, de képtelenek a fájdalomérzést felfogni.
Ha
az úgynevezett tudósok így gondolkoztak, miért is csodálkozunk
azon, hogy primitív emberek azt hiszik, az állatokat szabad
kínozni, mérgezni, kínhalálra ítélni?...)
|
|
|
De maradjunk a madárkáknál. Bármelyik papagájtulajdonos
igazolhatja, hogy a kedvencei ismerik a nevüket, reagálnak
rá. (Persze nem úgy, mint egy kutya, mert ők vagy szót fogadnak,
vagy nem.) Mi ez, ha nem éntudat? Ha a kis papagájaim, Vilike,
Szürike, Katica a függöny tetejét rágják vagy a falat bontják,
csak szigorúan elrikkantom a nevüket, máris megszeppenten
néznek rám vagy odébb röppennek.Este személyes szólongatásra
és rábeszélésre bemennek a kalitkájukba. Ha valamelyik nimfámat
a nevén szólítom, az esetek többségében előjön, mintha mondaná:
na, mit akarsz? Sőt, ők is nevet adtak nekem. A nimfák csak
fütyörészni szoktak. Manócskáéknak egyszer elkezdtem tanítani
a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdal dallamát. Hát
nem volt tökéletes a siker… Az első taktusban a dallamot
nem lefelé, hanem fölfelé vitték, szóval inkább úgy hangzott:
„ku-ku-ri-kúú…” Jól van, beletörődtem.Aztán
egyszer csak észrevettem, hogy ez a Kukurikú az én nevem
lett.
Ha
hiányzom nekik, rá akarnak venni, hogy bemenjek a madárszobába,
akkor az ajtó tetejére ülve fújják nekem, hogy Kukurikúú…Nem
vitatom persze, hogy az egyes madárfajok, sőt egy-egy fajon
belül még az egyes madáregyedek is jelentősen különböznek
az értelmesség fokában. (Vagyis: minden egyes madár – személyiség.)
Bár az éntudat meglétét nem érinti,
persze hogy értelmesebb az a lény, amelyik fel is ismeri,
hogy magát látja a tükörben. Azért az sem lebecsülendő,
ha mint Alex, Irene Pepperberg etológus jákópapagája, először
látván tükröt, megkérdezte: „Ki ez?” A válasz: „Te vagy
az, Alex.
|
|
|
|
|
